Rowling és az Interjú készítője: Jeremy Prax a 6. könyvet nézegetik!

Jeremy Paxman: Tehát ez lenne az?

JKR: Ez lenne az.

JP: Belekukucskálhatunk?

JKR: Ühüm, egy kicsikét. Pl. ide bele lehet nézni. Na jó, ennyi elég.

JP: Hány oldal?

JKR: 766... és mindez írói válságban készült, úgyhogy azt hiszem, mindenki elismerheti, hogy nem semmi.

JP: De nem találja ezt az egész titkolózási felhajtást kissé nevetségesnek?

JKR: Nem.

JP: Miért nem?

JKR: Egyáltalán nem. Sőt, ez nagyrészt az én ötletem.

JP: Csakugyan?

JKR: Igen, határozottan. Persze, lehet cinikusan hozzáállni, és ezen az alapon rá lehet sütni, hogy az egész üzleti fogás, de nem akarom, hogy a gyerekek tudják, hogy mi várható. Mert éppen ez az élvezetes ebben a sztoriban, és nem azért küzdöttem vért izzadva, hogy elrejtsem az összes apró nyomocskát és utalást a sztoriban, mert ez az én... majdnem azt mondtam, hogy az életem, de persze nem az életem, csak életem nagyon fontos része.

JP: Volt valami súlyos ára a sikernek és hírnévnek?

JKR: Ez érdekes kérdés, mert sosem álmodoztam hírnévről. Persze, volt egy elképzelésem arról, hogy egyszer híres író leszek, de a valóságban ez az állapot nem úgy fest, ahogy elképzeltem. Azt hittem, hogy híres írónak lenni olyan, mint pl. Jane Austennek lenni. Otthon ücsörögni a dolgozószobában, míg mindenki olvassa a könyveimet, és időnként levelet váltani a trónörökös titkárával. Arra sosem gondoltam volna, hogy átfésülik a szemetesem tartalmát, állandóan teleobjektívvel fotóznak a tengerparton. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen negatívan befolyásolja majd mindez a lányom életét, pedig így van. Persze nagy képmutatás lenne azt mondani, hogy semmi jó nincs a hírnévben, mert például számtalanszor találkozom olyanokkal, akik odajönnek hozzám és igazán szépeket mondanak a munkámról...attól persze mindjárt több az ember életereje. Ez mindig csodálatos élmény. Bár mondjuk jobb, ha nem akkor jönnek oda, mikor éppen tudodmit vásárolok.

JP: Vécépapírt?

JKR: Pontosan, kérdéses jellegű termékeket. De mindig akkor jönnek, sosem a zöldségesnél.

JP: Megváltoztatta Önt a siker?

JKR: Igen.

JP: Hogyan?

JKR: Többé nem érzem magam haszontalan földterhének.

JP: Haszontalan földterhének érezte magát?

JKR: Tökéletes földterhének. Semmirekellő voltam. Tényleg. Erre kiderült, hogy van egy dolog, amit jól csinálok, pedig sosem képzeltem volna, hogy képes vagyok ilyen történetet alkotni, és ebben nagy megerősítés volt számomra, mikor kiadták a könyvet.

JP: És mi a helyzet az anyagiakkal? Sokan éreznek lelkiismeret-furdalást, ha hirtelen sok pénzük lesz. Önt nem bántja a lelkiismeret?

JKR: Dehogynem, határozottan.

JP: Miért?

JKR: Nem lettem rögtön nagyon gazdag. A legnagyobb ugrást az amerikai előleg jelentette, amelyből házat tudtam venni, azt sem készpénzből, de addig bérelt lakásban laktunk. Akkor nem éreztem lelkiismeret-furdalást, csak kissé meg voltam ijedve. Mert azt gondoltam: most van pénzem, de jobb lesz vigyázni. Aztán később tényleg elkezdtem szégyellni magam. Bizony. De legalább ok-okozat viszonyban valamennyire igazolni tudtam a dolgot. Tudtam, hogy nagyon keményen megdolgoztam érte, még ha a jutalom aránytalanul nagy volt is, láttam, hogy milyen göröngyös út vezetettet odáig és ebben találtam némi önigazolást.

JP: Beszéljünk egy kicsit a következő könyvről. Harry, Ron és Hermione idősebbek lesznek. Mennyiben változnak?

JKR: Meglehetősen sok tekintetben, mert én kissé gonosz dolognak tartom, hogy a gyerekkönyvek szereplői sosem változhatnak, pedig esetleg már elmúltak 20 évesek is. Így pl. a "Famous Five" sorozat hősei sosem kapnak semmiféle hormonális impulzust , kivéve mondjuk mikor a pikniket megterítő Anne-nak azt mondják, hogy jó kis feleség lenne belőle.

JP: De ez a gyerekkönyvek jellemzője, nem? A gyerekek sosem nőnek fel.

JKR: Ez a jelenség a Pán Péterben éri el csúcspontját, melyben ezt ki is mondják, és én ezt kissé ijesztőnek tartom. Kaptam egy nagyon szókimondó levelet egy asszonytól azután, hogy azt nyilatkoztam, hogy Harry randevúzni fog a következő könyvben. Azt írta: 'Ezt nem teheti, azt akarom, hogy ezek a könyvek olyan világot jelentsenek a gyermekeim számára, ahová visszahúzódhatnak'. Szó szerint ezt írta: 'a fájdalom és félelem elől', és én erre visszakérdeztem: 'Olvasta maga a könyveimet? Hogyhogy "fájdalom és félelem nélkül"? Harry a poklokat járja meg, valahányszor visszatér az iskolába'. Tehát egy kis lamúr csak enyhít a helyzeten.

JP: Tehát párok alakulnak ki ebben a könyvben?

JKR: Hát, szép lassacskán.

JP: Szokatlan párok? Mint például Hermione és Draco Malfoy?

JKR: Nem mondanám el, teljes kétségbeesésbe döntené a rajongói oldalakat. Annyira élvezik a kis teóriáikat - és csakugyan, azok nagyon izgalmas dolgok. És némelyik majdnem eltalálja! Eddig még senkinek se sikerült- utánanéztem alaposan, és még tényleg soha, senki... Az az igazság, hogyha valaki egyszer tényleg rájönne, én borzasztó dühös lennék, mert ez lesz a lényeg az egészben. És sokat elárul a tény, hogy páran súrolták az ötletet, de senki sem jutott el épp odáig. Eléggé frusztráló lenne, ha 13-14 év munka után valaki egyszer csak előállna és azt mondaná: igen, ez történik majd a hetedik kötetben. Mert már túl késő változtatni, minden el van rendezve, az összes nyom a szövegbe szőve.

JP:Zűrös tinédzser lesz Harryból?

JKR: Ebben a könyvben sokkal-sokkal több benne a düh. Sokszor haragszik és többnyire joggal, ha megnézzük, mi mindenen is ment keresztül. Épp ideje, hogy ráébredjen, hogy az élet nem egészen igazságos hozzá.

JP: A jelenség másik oldala a marketing. Az ember végignézi a merchandisinget és ilyen dolgokat lát, mint a "Harry Potter Jeges-Sütőtöklé Turmix"

JKR: Tényleg van ilyen, vagy ezt most csak kitalálta?

JP: Van ilyen. Hímzett Harry Potter-póló, Éjszakai Seprűtúra-törülköző, Harry Potter-Ron Weasley ébresztőóra, stb, stb...

JKR: Az óráról tudtam. Hogy mint gondolok minderről? Nos, azt hiszem nyilvánvaló, hogy ha tehettem volna mindez ellen, tettem volna. Évente kétszer leülünk tárgyalni a Warner Brosszal a marketingről, és látni kellene a termékeket, amelyek forgalmazását végül nem engedtem, mint pl. a Moaning Myrtle-Riasztós Vécéülőke és még borzalmasabbak.

JP:Szerintem ez pont vicces

JKR: Mindjárt gondoltam. Egyáltalán nem vicces, sőt, szörnyű.

JP: De mondhatta volna: 'Nem, nem engedélyezek semmiféle merchandisingot'.

JKR: Szerintem annakidején nem mondhattam volna. Nem vagyok jó az évszámokban, de azt hiszem 1998-1999 körül kezdtünk tárgyalni a Warnerrel, és akkoriban semmit se tehettem volna, hogy megállítsam őket. Ilyen a filmszakma.

JP: Sosem gondol arra, hogy amit létrehozott, az nem külön világ, hanem műanyag bóvli tömegeként él az emberek tudatában?

JKR: Hogy aggódom-e? Egészen őszintén? Egészen őszintén megmondva: nem. Szerintem ezek a könyvek mindig fontosabbak lesznek, mint a bóvli. Lehet, hogy ez arrogánsan hangzik, de így gondolom.

JP: Most, hogy elérte ezt a szintet, tisztában van vele, hogy mennyit is keres igazából?

JKR:Nem.

JP: Tudja, hogy mennyit keresett tavaly?

JKR:Nem.

JP: Gondolom milliókat.

JKR: Nemrég találkoztam a könyvelőmmel, aki azt mondta: 'A toplisták szerint gazdagabb vagy, mint a Királynő, tehát elég sokat összekapartál.' Nagyjából persze tudom, hogy milyen súlycsoportban vagyok, annyira nem vagyok tájékozatlan. És biztos, hogy nincs 280 millió fontnyi vagyonom.

JP: Mégis, mekkora a vagyona?

JKR: Miért kellene elárulnom?

JP: Megkérdezni csak szabad?

JKR: Kérdezni szabad...

JP: Említette a korábbi könyvekkel kapcsolatban, hogy ahogy eggyel kész volt, már bele is fogott a következőbe. Elkezdte a hatodikat?

JKR: Igen.

JP: Hol tart benne?

JKR: Még nem sokat haladtam, mert közben született egy gyerekem. De még Daviddel való terhességem idején elkezdtem a hatodik részt. És néha most is hozzájutok, ami nem is rossz, figyelembe véve, hogy a fiam csak tíz hetes. Ez általában semmi szabad időt nem jelentene. De egy kicsit tudtam haladni mostanában is.

JP: Ki fog derülni az ötödik könyvben, hogy miért voltak annyira fontosak Voldemortnak Harry szülei?

JKR: Igen.

JP: Elmondana többet arról, hogy...

JKR: Nem. Ugyan már, csak pár nap. Majd a könyvben kiderül.

JP: Mit hajlandó elárulni belőle?

JKR: Természetesen új SVK[DADA]-tanár lesz.

JP: Egy hölgy?

JKR: Igen. de nem Fleur, ahogy az az Interneten elterjedt. És nem is... ki is a másik, akit emlegetnek? Mrs. Figg. Nem is Mrs. Figg. Mindkét ötlettel találkoztam.

JP: Kiderül majd több Snape-ről?

JKR: Igen.

JP: És Harry anyjáról? Hogy volt-e köztük valami, viszonzatlan szerelem, vagy egyéb?

JKR: És innen eredne gyűlölete Harry iránt?

JP: Igen.

JKR: Most spekulál?

JP: Igen spekulálok, és kérdezem, hogy elmondaná-e.

JKR: Tényleg nem mondhatom el. De sokkal több ki fog derülni a könyvben Snape-ről, mármint Snape személyéről.

JP: Haláleset lesz a könyvben?

JKR: Igen. Borzalmas haláleset.

JP: Egy jelentős szereplő halála.

JKR: Igen. Kimentem a konyhában, mikor végeztem vele...

JP: Mármint végzett az illetővel?

JKR: Igen. Megírtam a halálesetet és ezzel kész volt. Visszavonhatatlan. Tényleg meghalt. Ekkor kimentem a konyhába, sírva és Neil azt mondta 'Neked meg mi bajod?' Erre én: 'Megöltem valakit.' Azt mondta: 'Hát ne öld meg, ha ilyen rosszul esik.' Erre én azt mondtam: 'Ez nem így működik. Ha gyerekkönyvet írsz, meg kell tanulnod kegyetlennek lenni.'

JP: Felkavarja majd az olvasót?

JKR: Igen. Számomra is felkavaró volt. Rég tudtam, hogy ez lesz, bár sokáig tagadtam magam előtt is, és úgy dolgoztam a karakterrel, mintha nem tudnám.

JP: Tehát végig tudta, hogy mi lesz a főszereplők sorsa egész a sorozat folyamán?

JKR: Igen.

JP: Akkor miért áll meg a történettel, mikor Harry felnő?

JKR: Miből gondolja, hogy Harry megéri azt az időt?

JP: Ó. Mármint a hetedik könyv végét?

JKR: Ez is egy módja lenne, hogy véget vessünk a bóvlihadjáratnak.

JP: Ez olyan, mint levágni az Aranytojást tojó ludat, nem?

JKR: Lehet. De hát gazdagabb vagyok, mint a Királynő, miért érdekelne ez engem?