Állok a szakadék szélén,
Hívogat a halál , az ismeretlen
Izgat a feketeség , a végzet,
Most melyik a jobb? -  a halál vagy az élet?

Szívem kétfelé húz,
Most eszemen múlik életem.
S hiányzik a szerelmem.

Visszatértem az életbe,
Elengedett az ördög keze.
Fekszek az ágyamban és szenvedek,
Hisz összetörték a szívemet.

Visszaestem a fekete tudatlanságba
A felfedezetlen pokolba, a talán megváltó halálba.
Fél lábam a túlvilágban,
De mégis itt állok a remény gyönyörű világában.

A remény erőt adott és megvilágított,
Rájöttem egy fiú miatt szenvedtem,
S szerelméért majdnem feladtam az életem.

Nehéz az élet főleg egy lánynak,
Ki a szívét egy éjszakán odaadta egy fiúnak.
Ekkor kezdődött a mámoros boldogság.

De milyen mostoha az élet és kegyetlen
Szerinted még él e a felhőtlen szerelem?
Nem, a fiú otthagyott ,
A lány fájdalmában a hidról leugrott.

Esik az eső, s a temetőben
Egy fiatal, ifjú lány a földben.
Gyászoló családja feketében
Ontja könnyeit az esőben.

A fiú el se ment,
Neki ez a szerelem semmit sem jelentett.
Most más lánynak udvarol
Hisz ő csak szíveket rabol.

Szegény milyen tudatlan és ostoba,
Nem is tudja milyen az élet igazi oldala.
Mert ő még nem sírt és  nem szeretett,
Hisz  a lelke meg sem született.